Bejárat > Gyémánt Tetoválások > Gyémánt Tetoválások

Gyémánt Tetoválások

2011. március 01. 08:45 TetkóMester

A gyémánt tetoválások abba fajtából sorolhatók, amelyről nem feltétlen tudod eldönteni, mit jelent. Ha azt mondom, gyémánt tetoválások, az két dolgot is jelenthet: a klasszikus értelemben vett tetoválást, illetve a test díszítését gyémántokkal (ragasztással, vagy más módszerekkel).

De természetesen a gyémántokat gyakrabban tetoválják mint ragasztják, hiszen ez néhány 0-val kevesebbe kerül. Ámbátor a tetoválásokban is mély jelentésre lelhetünk, és egy-egy mestermű akár jobban is nézhet ki, mint egy valódi gyémánt.

A gyémántokat a Kr.e. 4. században „fedezték fel” Indiában. A kis kövek azonnal világhírűek, és a csillagos égig érő értékűek lettek. A nevüket egy görög szóból kapták, amelynek jelentése „sérthetetlen”, ami kellőképp hangsúlyozza a ritka kő keménységét. India a 18. századig a legnagyobb gyémántkitermelő ország volt.

Amit a gyémánt szimbolizál, az elsősorban a sérthetetlenség, brilliancia és egyediség. Ezen kívül az állandóság jelképe is, amelynek köszönhetően a gyémánt az egyik fő spirituális szimbólum a buddhizmusban is. A buddhista tanok szerint Buddha gyémánt -trónja a világegyetem örök közepe, a -jogara pedig a természetfeletti erők közvetítője.

A nyugati világban a megvesztegethetetlenséget, őszinteséget, és lojalitást jelképezik. Az ördög ellen is védelmeznek a hiedelmek szerint.

Kapcsolódó bejegyzések:

  1. Sas Tetoválások
  2. Rák Tetoválások – Mutasd a Csillagjegyed!
  3. A 10 Legjobb Celeb Tetoválás – 1. Rész
  4. Fa Tetoválások – Családfa, Pálmafa, és Törzsi Minták
  5. Hárfa Tetoválások és az Ír Misztikum

  1. Még nincs hozzászólás
  1. Még nincsenek visszakövetések