Polinéz Tetoválások
A Polinézia szigetvilág a Csendes-óceánon található, és csaknem ezer szigetet foglal magába. A test dekorációja igen elterjedt szokás ott, már az idők kezdete óta. A tetoválásaik jelentései eltérhetnek szigetenként, de azért találunk bennük sok közöst is.
Polinéziában – a tetoválás hajnalán -, a test dekorációja misztikus és szent rituálénak számított. Ha valaki tetoválást szeretett volna, szertartásokat kellet végeznie, és esetenként próbákat teljesítenie. A fiúk már 12 éves kortól szerezhettek tetoválásokat. A módszer persze teljesen más volt a maitól – bambuszok, teknőspáncél, madártollak segítették többek között a tetoválót. A rituálét általában közösségi táncokkal és dalokkal ünnepelték. A polinéz törzseknél a tetkók általában a státuszt indikálták, valamint bátorságot és erőt jelképeztek (nem mindenki viselte el a fájdalmat, amivel járt).
A polinéz tetoválásokat két csoportra oszthatjuk. Az első az „Etua”, amely erős vallásos és spirituális jelleggel bír – varázsszimbólumokkal díszítik, amelyekkel védelmet kaphatunk az istenektől. A másik csoport az „Enata”, amely inkább természetes designokat foglal magába, jelképezve a viselője státuszát, munkáját és eredetét.
A legelterjedtebb polinéz designok:
- Cápák/Cápafogak – a sikert jelképezik
- Gekkó – a polinézek szerint hittek természetfeletti képességeiben, és tisztelték a gekkót
- Teknős – a teknősök sokáig élnek, tehát a hosszú életet és termékenységet jelképezik
- Tiki – a polinézek szerint ők voltak az emberek ősei; ezek emberalakú tetoválások
Kapcsolódó bejegyzések:






Legutóbbi hozzászolások