Rákot Okozhatnak a Tetoválások?
Sok negatív dolgot hallunk a tetoválásokról és piercingekről, ezek körül valami igaz, valami nem. Egyik ezek közül a hírhedt „A tetoválás rákot okoz” mondat. Lássuk, hogy mi igaz ebből.
Akit már tetováltak, az tudja, hogy milyen először beülni a székbe, elkezdeni hallgatni a tetoválópisztoly zümmögését, és látni, amint az csodálatos vonalakat hagy testünkön. Az első pillanatok minden szépek, de aztán könnyen az ember felébe jutnak mindenféle elméletek a tetoválás károsságától.
A legtöbb ilyen pletyka csupán egészségügyi aggodalmakból fakad, és főleg olyan emberektől, akiknek fogalmuk sincs, hogyan érintkezik egymással a tű és a bőr, és milyen mechanizmus folyik le a folyamatkor. Okozhatnak rákot a tetoválások? Ez egy elég erős „vád”, amely miatt sokan visszakozni kezdenek az áhított tetoválástól.
A tetoválások és a bőrrák
Két dolgot mondhatunk el ezzel kapcsolatban: igen és nem is. A helyzet az, hogy a tetováltatás közvetlenül nem tesz senki hajlamosabbá a bőrrákra. Nincs arra sem tudományos bizonyíték, hogy maga a tetoválási folyamat növelné a rák rizikóját. Viszont, egyes embereknél – genetikától függően – a tinta, amely egy testidegen anyag, beindíthat immunreakciókat a szervezetben, ezáltal elkezdve növelni bizonyos sejtek számát a tetoválás területén, ami rákhoz vezethet. Ugyanakkor, akinek ilyen a genetikája, az nemcsak a bőrrákra hajlamos, hanem többfélére – az ilyen szerencsére nagyon ritkán fordul elő. Mi több, ha a tetoválás során betartunk minden higiéniai intézkedést, és az utána követő hetekben is, még tovább csökkenthetjük az esetleges komplikációt előfordulását.
Ritka esetekben, a tetoválás elboríthat egy, már korai rákstádiumban lévő testrészt. Így, lehet, hogy a tetoválás viselője nem veszi azt észre, csak akkor, amikor már késő. Ez különösen a sötétebb – fekete – tetoválásoknál fordulhat elő, és a nagy bőrterületet befedőknél.. Ezek viszont nem összekeverendők az általános tetoválás utáni bőrproblémákkal: hámlás, fertőzés, kiütések, viszketés.
Tehát, az a konklúzió, hogy senki nem kapott még közvetlenül rákot a tetoválásoktól. Közvetetten viszont vezethet rákhoz, ha például eltakarja azt. Így, érdemes különösen ügyelni a tetovált bőrterületekre, és megvizsgáltatni magunkat, ha bármi furcsaságot észlelünk, hónapokkal, évekkel a tetoválás után.
A legfontosabb dolog a páciens részéről a higiénia: ezzel nem csak a rák kockázatát csökkenthetjük, hanem más fertőzésekét is. Ne spóroljunk az ajánlott fertőtlenítőszerekkel a tetovált bőrterületen.
Kapcsolódó bejegyzések:
Legutóbbi hozzászolások